Címlap Hírek Tájékoztató

Tájékoztató

a mikro-, kis-és középvállalkozásnak minősülő vállalkozónak a 2021. évben bevallott és bevallandó adóelőlegcsökkentésről

 

 A koronavírus-világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében szükséges egyes intézkedésekről szóló 639/2020. (XII. 22.) Korm. rendelet szerint a mikro-, kis-és középvállalkozásnak minősülő vállalkozóknak a 2021. évben, az adott előleg-fizetési időpontban esedékes -a Htv. szerint bevallott és a 2021. évben az önkormányzati adórendelet szerinti adómértékkel bevallandó-adóelőleg 50 százalékát kell az egyes esedékességi időpontokban megfizetni, ha erre vonatkozóan nyilatkozatot tesznek.

 

A vállalkozóknak nyilatkozatot kell tenniük legkésőbb 2021. február 25-ig a székhelye, telephelye szerinti önkormányzati adóhatóság számára, ha élni kívánnak az adófelezés lehetőségével.

 

A nyilatkozat 2021. januárjától kizárólag az állami adó-és vámhatóságon (NAV) keresztül, elektronikus úton, az állami adó-és vámhatóság által rendszeresített elektronikus nyomtatványon nyújtható be.

A nyilatkozat alapján a meg nem fizetendő előleg-részlet összegével Lőrinci Város Önkormányzatának Adóhatósága a vállalkozó iparűzési adóelőleg-kötelezettsége összegét hivatalból, határozathozatal nélkül csökkenti.

 

A 2021. évben végződő adóévben azon, a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény szerinti vállalkozó esetén, amely azzal felel meg a kis-és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: KKV törvény) szerinti mikro-, kis- és középvállalkozássá minősítés feltételeinek, hogy esetében a KKV törvény 3. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott nettó árbevétel vagy mérlegfőösszeg értékhatár legfeljebb 4 milliárd forint, a helyi iparűzési adó mértéke 1 százalék, ha a 2021. évben végződő adóévben alkalmazandó önkormányzati rendeletben megállapított adómérték több, mint 1 százalék.

 

A beszámoló-készítésre kötelezett vállalkozó a 2021. évben kezdődő adóév első napján rendelkezésre álló utolsó, a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény szerint készített és elfogadott beszámoló, elfogadott beszámoló hiányában, a becsült mérlegfőösszeg, árbevétel-és létszámadatok, a beszámoló-készítésre nem kötelezett vállalkozó a 2020. évben végződő adóév árbevétel-és létszámadatai, a 2021. évben tevékenységét kezdő vállalkozó esetén a becsült árbevétel-és létszámadatokalapján állapítja meg a mikro-, kis-és középvállalkozás minőségnek való megfelelést.

 

A nyilatkozat tartalmazza, hogy mikro-, kis-és középvállalkozásnak minősül, az 1. § szerinti intézkedés külön kormányrendelet szerinti támogatástartalmának megfelelő összeget jogosult igénybe venni átmeneti támogatásként, és 2019. december 31-én nem minősült az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Atr.)6. § (4a)-(4b) bekezdése szerinti nehéz helyzetű vállalkozásnak, továbbá-ha azt az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény 1. melléklet 29. pont 1. alpontja szerint nem tette meg -bejelenti a telephelyének címét.

 

Ha a vállalkozó 2019. december 31-én nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak minősült, akkor a (4) bekezdés szerinti nyilatkozatban arról nyilatkozik, hogy olyan mikro- vagy kisvállalkozásnak minősül, amely nem áll az Atr. 6. § (4a) bekezdés c) pontja szerinti eljárás hatálya alatt, továbbá esetében az Atr. 6. § (4a) bekezdés d) pontja szerinti körülmény sem áll fenn.


Napelemes rendszer kialakítása

Lőrinci városban

PRAXISKÖZÖSSÉG LÉTREHOZÁSA A SELYPI MEDENCÉBEN

 

A Lőrinci Napsugár Óvoda és Bölcsőde

Rákóczi utcai óvodai telephelyének

Infrastrukturális fejlesztése

Zöldelő városunk I.

Zöldelő városunk II.

Közösségi piac épület korszerűsítése,

fedett és nyitott piactér építése Lőrinciben

Szociális ellátó- és Gyermekjóléti Intézmény

energetikai korszerűsítése Lőrinciben

Lőrinci Városi Könyvtár

Projektek

Ki olvas minket

Oldalainkat 31 vendég böngészi
mystat